Az óra, ahogy én látom :)

Amennyire érdekes és értékes ez a kurzus, számomra épp annyira bosszantó. Egyszerűen nem tudok elmenni kardinális kérdések mellett érzelmek nélkül. Amennyiben valamiről már információt szerzek, elkezd idegesíteni az esetleges hiányosságok sokasága, felháborít a tétlenség és elmaradottság, nem utolsó sorban pedig felbosszant, hogy úgysem történik semmi. Ezzel együtt, még szerintem soha nem tettem semmiért. Épp ezért utálok bármiről is beszélni, értekezni, hallani...mert úgyis lusta leszek tenni ellene. Így aztán csak marad a bosszankodás és lelkiismeret furdalás. 

A tegnapi kurzus számos kérdést felvetett. Először is, feltettük a kérdés, hogyan lehetünk mi információs társadalom, ha éppen az oktatás, mely az információk első számú, és időben is elsőnek tekinthető nagy info. bázisa és közvetítője, folyton 100 lépés lemaradásban van. Ha nem többen. 

Nagyon fontos dolog, hogy éppen az iskola, mely a kultúra megteremtője lenne, képtelen kialakítani a legkorszerűbb kultúraképet a gyerekben, hiszen sem eszközzel, sem tudással, sem semmivel nem rendelkezik a feladat elvégzéséhez. Így aztán eleve hátrányból indulunk, hiszen ahogy egy blog-kommentben is olvashattuk, attól még, mert felhasználó vagyok, nem vagyok a technika tudója, ismerője, fejlesztője, tehát a haladásban a sor végén kuporgok. Azzal a tudattal, azzal az igen téves tudattal, hogy én mindent tudok. Hát kérdem én, miért nem változik valami az oktatás terén? Úgy gondolom, nem az a baj, hogy nincs minden teremben számítógép. Nem az a baj, hogy az informatika órán nem tanulunk az exel táblázatkezelésén kívül mást. Az sem baj, hogy a tanáraink sem értő használói az információs társadalomnak, eszköznek. A baj az, hogy nem sulykolják belénk, „amit itt hallasz, semmi”! Amit itt látsz, semmi. Amit itt kapsz, semmi. Pedig erről van szó! Persze nem könnyű, hiszen ez egy folyamatos nyomást gyakorolna a gyerekre, hogy amit tud, és kap, az édes kevés. Mégis, ha versenyképességről beszélünk, érdemes lenne a legfogékonyabb korban elültetni a gondolatot, és hát... az igényt a lépéstartásra a világgal. 

Ide kapcsolódik a pár gondolattal később kifejtett téma, miszerint akkor lennénk igazi info. társadalom, ha az ember nem csak fogyasztó, hanem megosztó is lenne. Kérdem én, hol vagyunk erre megtanítva? 

Megértem, ha a hozzáértő olvasó azt mondja, hagyjuk már végre ezt a hozzáállást. Lépjünk túl azon, hogy mit nem kaptunk, és fogjuk fel, mit szerezhetünk meg mi magunknak!

Egyetértek. Mégis, ahogy az első bejegyzésemben remélem világosan leszögeztem, én folyamatosan az oktatásban látom a hibát, és úgy érzem, akár akarom, akár nem, folyton az oktatáshoz fogom visszavezetni a kérdéseimet. Hátha kisül belőle valami... tehát kérdem én, hogyan tanuljam meg, hogy megosztani nem azt jelenti, kár fog érni? Mert jelenleg így tudjuk. Ami az enyém, az az érték, amit közzéteszek, már fegyver lehet, mely akár rám is szegeződhet egyszer. Szóval értem én, hogy dübörög a világ, haladjunk mi is! De miért nem zavar az senkit, hogy a most 12 éves kisiskolás is még mindig azt tanulja, hogy a dolgozata titokban fog maradni, és ez jó, hogy a felelete csak 10 percig tart és utána nem fog rá szerencsére senki emlékezni, hogy a dolgozata ráadásul vagy a saját, vagy a tanár asztalán fog majd elkallódni. Minek is így egyébként szellemi terméket létrehozni? Ha aztán a feledés homályába vész? Természetesen én ezekre tudom a választ, csak jelzem, kéne tenni valamit az iskolásokért! Nem tudom, hogyan, miképpen, de jó lenne!

Aztán felmerült, hagyjuk már a fenébe ezt az e-mailezést! :) Tökéletesen egyet tudok érteni. Nem mondom, hogy nagy tapasztalatom van e téren, de az alatt a pár hónap alatt, amit egy cégnél töltöttem, le voltam döbbenve, mennyi idő megy el levelezésre, ráadásul teljesen fölösleges kommunikációra. 

Hihetetlen, hogy mi adatmennyiséget jelent, mely valljuk be, teljesen kezelhetetlen. Totálisan rendszerezhetetlen a levelek szerintem minimum fele. Ráadásul rengeteg idő!!!!

Ami azonban mellette szól, hogy "hangtalan", "arctalan". Vagyis ha tévedek, rengeteg időm van kijavítani azt, rengeteg időm van arra, hogy tudáshiányomat esetlegesen leplezzem, pótoljam két e-mail között, ráadásul közben bármi mást is csinálhatok. Van benne egy személytelenség, melyre bár érdekes, de nagyon vágyunk. Miért? Pont azért, mert úgy lettünk szocializálva éppen az iskolában, hogy a véleményünket, szellemi produktumunkat nem kell nyilvánosan vállalnunk, arccal. Én ebben látom a választ. 

Továbbá nyilván van egy olyan szempont is, hogy pl. egy telefon konferencia borzasztó nehéz, amennyiben különböző nyelven beszélők folytatják, még ha használják is a közös, angol nyelvet. Nagyon megterhelő, óriási figyelmet kíván. Csak mert a Tanár Úr felvetette sky-p, és egyéb secondlife programok lehetőségét. Tehát az írott szöveg világosabb, érthetőbb. De rengeteg idő! Ez tény. 

Aztán itt a jó öreg wikipédia:) Persze én is felhasználója voltam számtalanszor. Őszintén bevallom, nem tartom magam a wiki-tartalommal szemben kritikus felhasználónak. Nem nagyon kérdőjeleztem meg az ott olvasottakat. Annak ellenére, hogy valóban, nem volt olyan alkalom, hogy a tanárok ne figyelmeztettek volna, hiányos, és hamis információk lennének benne. Megmondom őszintén, volt már, hogy rákerestem valamire, ki is jött a wiki, megnyitottam, és szembesültem vele, még semmilyen info-t nem töltöttek fel. El is gondolkodtam, hogy ezt akár szerkeszthetném is, de olyan hamar elvetettem. Ki mer  ilyet csinálni?

Annyira nem vagyunk arra szocializálva, hogy az információnkkal segíthetünk másokon. Továbbá arra sem lettünk trenírozva, hogy higgyük el, amit tudunk az jó! Vagy ha nem jó, akkor mi van?! 

Megdöbbentő volt látni, hogy az andragógia téma mennyire kifejtetlen, mennyire elmaradott, mennyire elavult. De talán ez nem azért van, mert pár éve van csak andragógus képzés? Talán meg kéne szólítani végzett hallgatókat, hol vannak, mit dolgoznak, ezen a területen maradtak? Hiszen aki nem, az nyilván a wiki ezen felületét se fogja gondozni. Aki meg itt van, ezzel foglalkozik, azok meg talán az akkori képzésében fel se lettek világosítva, hogy a wikipédia szerkeszthető, illetve a szemlélettel se biztos, hogy találkoztak, érdemes megosztani!De had kérdezzek még valamit! Miért jutott volna nekem akár eszembe, hogy kezeljem azt a felületet, vagy bármi egyéb kört hozzak létre, ha a profik (értem ezalatt a tanáraimat, kutatókat, professzorokat, akárkit) nem is mondták?! De új világ elé nézünk:) Érdekes lesz ha ez az új szemlélet teret nyer magának!

Nem tudom, más témák miért találtak maguknak annyi szerkesztőt. Miért van az a rengeteg kérdés, szó, ami  komoly kifejtéseket, magyarázatokat, tudományos ismereteket tár fel. Azokat kik gondozzák, és mikor, hogyan lettek erre ösztönözve?

talán magamtól eszembe se jutott volna az ökológiai folyamatokon, az IKT erre gyakorolt hatásáról gondolkozni. Pedig megér egy misét J Tehát ugye ha nem használok papírt, fákat óvok meg. Ha számítógépet használok, akkor viszont energiát használok, illetve azt a rengeteg nyersanyagot, amiből a számítógépet készítik. A Tanár Úr azt mondta, abban lesz a megoldás, hogy kénytelenek leszünk szelektálni, mely információk fontosak, és melyek nem. Az órán még el is hittem ezt a megoldást. De jobban belegondolva. Miben más a papírral spórolni, mint az árammal? Értem, hogy egészen más arányokról van szó. De ha ezen továbblépünk, nem tartunk mégis ugyan ott? Valóban beszélhetünk itt egyáltalán pozitív hatásokról? Ha valaki ez ügyben meg tud győzni, vagy új info-val tud ellátni, hálás leszek érte.

És ami talán a legérdekesebb kérdés. Miét hangzott ez a Tanár Úr szájából, hogy nem lesz titok, demokratikusabb berendezkedést hoz az IKT? Az indoklás az volt, hogy hozzáférhetünk majd mindenféle információhoz, gondolom nem hivatalos forrásokból, és akkor máris megtudjuk az igazságot. Illetve, hogy nyilván előtérbe kerülnek majd azok az „arcok”, akik a leleplezés és igazságszolgáltatás hívei.

Na de ez most komoly? Ebben van, aki hisz? Hát könyörgöm. A média is így kezdődött, azt ne mondja nekem senki, hogy pont az info áramlás fogja elhozni az igazságot. Először is, honnan fogom tudni, hogy attól még, mert kaptam egy, a korábbitól merőben eltérő információt, az igaz? Honnan fogom tudni, hogy nem? Ugyan úgy kialakulhatnak majd a megtévesztésre szakosodó igazmondók, akik ha majd be kéne helyettesíthetni, lehetnek a blogolók, visszább menve, a médiában ügyködők, még visszább, az újságírók. Lehet, hogy sokkal több információhoz fogunk jutni, nyilván sokkal gyorsabban is, de ezek csak egyszerűen azért lesznek jók, mert ingerszint fölött lesznek. Ettől még honnan tudom, hogy mi igaz? Persze itt egy ellenpélda: a minap kapott nővérem egy levelet egy olasz ismerősétől, hogy az ottani lapok tele vannak szörnyűségekkel Magyarországról, és írja már meg neki, mi az igazság! A történet rengeteg sebből vérzik. Egyrészt, ki tudja, mit válaszol a nővérem. A nővérem lehet ellenzéki, lehet jobboldali, lehet anarchista, lehet szimplán tudatlan, aki hülyeséget ír. Aztán az olasz fiú lehet blogoló, aki aztán a kétes információt közzéteszi, ekkor máris baj van! Aztán lehet újságíró, még nagyobb a baj. lehet bárki, aki aztán kezd valami az információval. De mivel ha közzéteszi, amit nővérem írt neki, az nagyon igaznak fog tűnni, hiszen egy magyar lány írta, aki saját bőrén tapasztalja minden nap a politikai helyzetet, ki kérdőjelezné meg?! Pedig hát látjuk, ki dönti el, igaz-e. Szóval innentől miért is fogunk több igaz információhoz hozzájutni? Melyek jobban segítik majd a tájékozódásunkat a világban?

Végül pedig, hál’ istennek egy szimpatikus gondolat is elhangzott a Tanár Úrtól J

Még pedig végigvettük, hogy akkor most időt nyerek, hiszen az Androidos telefonomon ott lesz minden egyes portálom és egyebem, ott lesz a rengeteg info egy helyen, másodpercekre tőlem, azonban az információ mennyisége akkora, hogy az feldolgozhatatlan, rengeteg időt igényel (nem mellesleg, frusztrációt). Tehát, ugyan ott tartok J Ne értse senki félre, de azért ez tetszett J

Küzdjön meg ezzel a dilemmával, aki akar! J