Távoktatás: Didaktikai modellek by me :)

"...távoktatási folyamat ugyan olyan, mint a tantermi oktatási folyamat..."
...hangzott el az órán. Nagyon szimpatikus gondolat, de őszintén remélem, hogy nem így van, mert akkor ez a szegény oktatás megint nem jut egyről a kettőre. Remélem az a helyzet van/lesz ezzel a távoktatással is, mint sok más, megtámadott, megkérdőjelezett gondolattal, módszerrel, hogy 100-szor hatékonyabbá kell, hogy forrja magát annak érdekében, hogy komolyan vegyék. Remélem a távoktatás is annak érdekében, hogy elfogadottá váljon, sokkal hatékonyabb rendszert képes kidolgozni, amely majd jól bemutat a hagyományos tantermi oktatási formának, hogy mozduljon már meg!!!! Egyáltalán nem baj, ha végre jön a konkurencia. A gazdaság is azért fejlődik, mert a versenytársak motiválják, hajtják egymást. Nem baj, ha az oktatás is versenytársakra talál :)

Érdekes volt számomra Möller modellje, amelynek lényege volt, hogy a célt tűzi ki, de azt is lebontja rész célokra. Tehát a folyamat apró lépésekből áll, melyek folyamatosan vezetnek előre, lineárisan, a végcél felé. Vagyis apró tudásokkal haladok a "nagy" tudás megszerzéséig. Úgy érzem, a rendes oktatás is ilyesmiről szól, hiszen altémák vannak, résztémakörök, melyekből "röpdoga", témazáró méri fel a megszerzett tudást. Ettől még nem lesz hatékony a módszer. Hiszen nem az a lényeg, hogy milyen logikusan építem fel a tematikát vagy a haladási irányt. Az már szerintem a tanteremben is így működik. A baj ott kezdődik, amikor a tanulóról kiderül a részcél ellenőrzésekor, hogy nem sajátította el az anyagot, de nincs idő visszatérni. Például. Tehát ebben a modellben rengeteg hiányosságot érzek. Ez egy jó elképzelés, de önmagában szerintem semmit sem ér.

Carroll modelljével pedig egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Értem, hogy megmérhetjük, egyes tanulónak mennyi időre van szüksége a tudás elsajátításáig, de melyik módszerrel? Akkor minden módszer esetében újra és újra fel kell mérni? Ráadásul minden gyereknél? Ha ez kivitelezhető, persze az nem rossz dolog, nyilván a későbbiekre nézve, egy hosszú tanulási folyamat esetében megéri a belefektetett energia, de nagyon körülményesnek és nehézkesnek érzem, a mindennapi megvalósíthatóság szempontjából. Ráadásul hogyan lehet összekötni a hatékonyságot a tanulásra fordított idővel? Elhangzott valamilyen válasz az órán is, de én már akkor sem értettem. Véleményem szerint az idő van legkevésbé összefüggésben a hatékonysággal. Közelebb áll hozzá a motiváltság, a módszer, a személyes hatások, maga az elsajátítandó tanagyag, bármi. De az idő???? Megint csak elmondhatjuk, önmagában ez is kevés.

Végre itt van valami jó: az Adaptív tesztelés :) Ez már érdekes. Bár nem látom benne az újszerűséget :) de ez már csak a kötelező kritikusságomnak köszönhető. Szóval veszek egy gyereket. Elé teszek egységnyi idő alatt "x" feladatot, amelyek között vannak megoldhatatlanul nehezek és extra könnyűek, de megoldhatóak is,  véletlenszerűen. Vagy nem? Mert a jegyzetem kissé kaotikus. A célt azonban értékelem. Ne húzzuk szegény gyerek idejét és idegeit. Kapjon maga elé olyan oktatási rendszert, feldolgozásra váró anyagot, mely leküzdhető! Ez új? Meglepne ha így lenne... Mindenesetre értékes része lenne egy jó távoktatási rendszernek! Hiszen a képzés hosszát ha rosszul jósolom meg, az kis plusz költség. Ha a tananyag jól felépített, az is fontos, bár a tanulók szerintem rugalmasak, lehet velük ezerféleképpen haladni. A legnagyobb pénzkidobás, ha rosszul mérjük fel, milyen feladatokkal tanítsuk a résztvevőnket. Talán ezt a hibát a legnehezebb kijavítani, mert a legkomplexebbnek érzem.

A Bloom-féle modellnek nagyon megörültem, utólag, újra ránézve már kevésbé vagyok lelkes. Tehát veszek egységnyi tanulót, egységnyi tananyagot, és mindenkit bevárva, folyamatos ellenőrzéssel haladok? Ez kicsit új, kicsit mégsem. Jó lenne, ha így lenne, de hol húzom meg a határt? Kit és meddig várok be? Persze ez már összetettebb modell, nem is mondom, hogy nem jó. Viszont akkor ez feltételezi az abszolút egyszemélyes munkát, nem igaz? Csoportban ez szinte megvalósíthatatlan, lévén különböző képességek, lehetőségek. Tehát felteszem, egyszemélyes oktatásról van szó. Akkor is...mennyi időnk van? Mi történik, ha valami nem megy? Tudom, mindenre soha nem lesz válasz :) Csak kérdeztem :)

Na! Végre valami, ami igazán szimpatikus: Differenciálás: Tevékenységeik alapján csoportosítjuk, kategorizáljuk a tanulókat. Feltérképezzük kompetenciáikat, képességeiket tevékenységeiken keresztül. Ez talán még hű képet is ad az egyénről, ami valóban nagyon fontos a későbbiek tekintetében. Szóval nem elég, hogy az előzetes felmérést is tevékenykedtetés által tudom felmérni, de a későbbiekben is, a tanulási folyamat középpontjában is a cselekvés, feladat végzés áll. Számomra ez az eddigi legszimpatikusabb. Hasonlóságot látok a "learning by doing"-gal. Tehát időt és energiát rászánva, cselekedni kell. Ez megszólít olyan tanulókat, akik nehezebben koncentrálnak, akik kevésbé hajlandóak a monotonitásra, akik kevésbé tudatosak. Azoknál is beválhat, akik rengeteg rossz élménnyel rendelkeznek már a tanulással kapcsolatban. Akik számára már a tanulás szó hallatán is görcsbe rándul a gyomruk a sok rossz élmény miatt, a sok sikertelen tanulással töltött óra miatt. A feladat mint olyan, sokak számára sokkal izgalmasabb. Természetesen ez nagy anyagi befektetést igényel, őszintén bízom benne, hogy lesz képző központ aki érdemesnek tartja a befektetést!

Örülök, hogy komoly erőfeszítések történnek annak érdekében, hogy az oktatás egyre eredményesebb lehessen. Az adaptivitás elvét is ide sorolnám, amennyiben megvalósítható, hogy a résztvevőket egyenként felmérjük, a különbségeik alapján egy egységes tanulási formát tudjunk kialakítani, az maga a művészet. Fontos, hogy a különbségeket ne elnyomni próbáljuk, hanem ezek kiemelésével színesíthessük az oktatást. Hiszen ez is például része a konnektivitásnak is. Minden egyes résztvevő egyéni nézőpontja, véleménye és meglátásai révén gazdagodik a csoport tudása, tudástára. Miért ne valósulhatna ez meg egy oktatási környezetben is, akár tantermi, akár távoktatási rendszerről beszélünk?!
Nem is emlékszem olyanra, hogy az iskolában az egyéni gondolatainknak nagyon teret engedtek volna. Akadt egy-két tanár, aki kérdezett tőlünk, érdeklődött, de az idő rövidsége miatt ezek a gondolatok nem tudtak kibontakozni, nem lett következményük, nem hasznosultak. Bízom benne, hogy ez az adaptivitás valahol ezt is magában foglalja. az egyén jegyeinek hasznosulását egy oktatási folyamatban. Amikor mindenki hozzá teheti amilye van, és ez pozitív értékelést kap.

Egészen meglepett, hogy a reproduktivitás mint olyan, nem jó, elavult fogalom, forma. Helyét átveszi a produktivitás, amikor már nem a meglévő tudást "sokszorosítom", adom vissza, hanem annak átgondolásával, elsajátításával valami újat alkotunk. Fontos, hogy végre a szellemi termék értéke visszatér, még ha nem is nagy dolgokról van szó. Az például, hogy az én személyes gondolataim olyan "értékesek", hogy érdemesek arra, közzétegyem őket az éterben, csakis az oktatási kívánalmaknak köszönhető. Ez az oktatás (új) feladata! Hozzunk létre (részben)új tartalmakat, és osszuk meg. A társadalom majd eldönti, értékes-e, érdemes-e valamire is. Tehát ne mi ítélkezzünk saját szellemi teljesítményünk felett, megteszik a többiek. Merőben új, versenyképes gondolat. Tetszik :) Sokkal impulzívabb értékelési forma. Végre nem csak egy személy, a tanár értékel, végre nem csak én értékelem magam, hanem végre a közösség, vadidegen emberek sokasága értékel engem, kizárólag teljesítményem alapján.

Itt a zárt iskolai intézmény kapcsán merült fel bennem, hogy erről miért nem tudnak többen, miért nem tud mindenki, miért nem alakult még ki igazén aktív, interaktív kommunikáció?
 "Szegedi Tudományegyetem

 Felnőttképzési Intézetének andragógus hallgatói szervezésében huszonegyedik alkalommal kerül megrendezésre az Országos Közművelődési Konferencia.
Ez az országban olyan egyedülálló rendezvény, amelyet hallgatók szerveznek
hallgatóknak és mindazoknak a fiataloknak, akik informálódni szeretnének lehetőségeikről, a kulturális szférában történő változásokról. A konferencia a jövő andragógus szakembereit szólítja meg, akik a kultúra, a média, a menedzsment és a felnőttképzés területén fognak elhelyezkedni."

http://www.facebook.com/kmkszeged?sk=info
Pedig megtalálható a Facebookon is, de talán ez is olyan elven (nem) működik, mint a Wikipédiánk. :)
Viccen kívül, komolyan elgondolkodtató, hogy nyissuk ki iskoláinkat, nyissuk ki a kapukat és kommunikáljunk egymással. Furcsa, hogy itt Pesten nem hallok egyébként andragógus egyesületről, fórumokról, Szegeden azért ennél sokkal több szó esett a dologról. Mert hogy valami egyesület, vagy alapítvány működik az érdekünkben, de én is szégyenszemre csak eddig jutottam vele.
És tessék, itt is van: http://www.facebook.com/pages/%C3%89leten-%C3%A1t-Fiatal-Andrag%C3%B3gusok-K%C3%B6zhaszn%C3%BA-Egyes%C3%BClete/203736966320046

Remélem lesz, akinek hasznos lesz :)

Végül tehát azt gondolom, ezek a didaktikai modellek hasznosak, kellenek, de nyilván, önmagukban kevesek. Szükséges ezeket összesíteni, összedolgozni, és egy komplexebb rendszert létrehozni. Illetve használjuk fel ezeket mind, amikor képzést hozunk létre. Valahol mégis, hiányérzetem van. Hol van itt a mérföldkő a hagyományos oktatáshoz képest? Vagy nem is ez volt a cél?