Légből kapott gondolatok...

Kedves Olvasó!

Most valaki olyan blogját olvasod, aki egészen eddig az évig, vagyis 22 éves kora végéig egyszerűen nem jutott el a tudatos tanulás állapotáig. Sőt, azt tudom mondani, a hagyományos tanítási, iskolai modell egyszerűen nem volt rám hatással. Mostanában jöttem rá, mennyire nem tudatosan éltem meg az iskoláimat, az ott töltött időt. Vallom, hogy borzasztóan elpocsékolt idő volt ez a sok sok év.
Az, hogy Andragógia szakra jelentkeztem, így aztán nem véletlen, bár lehet, hogy tévút volt. Komoly célom volt, hogy egyszer megreformáljam az egész oktatást! :) Elég naiv és gyermeki cél, de komoly.
Úgy gondolom, rengeteg hozzám hasonló gyermek ülhet iskolapadban, elsőtől diplomáig, akinek füle mellett egyszerűen elmegy a tanár monoton hangja, és akinek szeme előtt elhomályosul a tábla zöldjéből kisejlő fehér kréta nyom.
Most lettem elég idős ahhoz, hogy eljussak a tanulás tudatos állapotába. Azonban normális, hogy egy kötelező dolog, mint az oktatás ilyen elpocsékolt időt jelentsen rám, vagy hasonló típusú társaimra nézve?
Ezt az egészet csak azért írtam le, mert minden iránt nyitott vagyok, ami eltér a hagyományos oktatási módszertől. Hiszek benne, hogy rengeteg társam, hozzám hasonlóan nem tudatos tanulóként ül az iskolapadban. Ha viszont nem lebeg előtte a cél, hogy tudni akar, hogy számára ez fontos és kifizetődő, az azt kell, hogy mondjam, tudás nélkül fog kikerülni az iskolából, meg merem kockáztatni, akár későbbi felnőtt korában teljesített képzésről is.
Értem, hogy ez az egyén felelőssége, a döntés mindenki kezében ott van. Mégis, ha már erről tanulunk, fontosnak tartom ennek az ügynek a felkarolását és fontosságának hangsúlyozását. Ez az egész gondolatmenet persze úgy kapcsolódik Konnektivista csoportunkhoz, hogy én személy szerint nagyon örülök annak, látok új lehetőséget, sőt, a saját bőrömön tapasztalhatom. Sokan vagyunk szerintem, akiknek kényszerítő körülményre van szüksége a tanuláshoz. Itt fennáll az "aki lemarad az kimarad" elve, ami már önmagában nagyobb erejű, mint azt előre gondolnánk, emellett az értékelés mint záró motívum is segít minket a folyamat aktív követésében. Arról a tényről már nem is beszélve, hogy ez alatt a kényszer alatt valóban alkalmazva sajátítom el a módszert, mellyel talán közelebb jutottam ahhoz, hogy elhiggyem, máshogy is lehet, és végre lesz is!
Én ennek a dolognak nagyon örülök, remélem egyre több oktató és tanár fordul majd új lehetőségekhez, vállalja majd a kezdeményezés kockázatát és segít a hozzám hasonló "lusta" megúszó technikával lébecoló egyéneknek.
Persze felmerül a kérdés, mi lett volna, ha most sem a tudatos életvezetés állapotában vagyok, és úgy ér engem ez a feladat. De azt gondolom, egy általános iskolai mindennapi ellenőrző környezet kísérő figyelme mellett ez egy nagyon hatékony módszer lehet!
A kurzussal és a feladattal kapcsolatban nagyon vegyes érzéseim vannak. Nem az a problémám, hogy sok időt és energiát igényel. Hanem hogy miért csak most????
Miért a 4. évben találkozunk igazán új oktatási módszerrel, miért most először tapasztalunk valamit igazán a saját bőrünkön?
Bocsánat, nem akarok mások nevében beszélni, utólag is jelzem, minden elhangzott saját tapasztalat, emlék.
Érdekes dolog számomra, hogy míg eddig, értve ez alatt az általános iskolai, gimnáziumi és felsőfokú!  képzést, most először kell nyíltan vállalnunk gondolatainkat, véleményünket!? Érettségiig arra gondolok, hogy a dolgozatainkban írtak csakis a tanárra és rám tartoztak, a nyílt, többiek előtti feleletek száma pedig elenyésző volt. A Bsc képzésben pedig szintén, írtuk a zh-k sokaságát, írtuk az írásbeli vizsgákat, maximum részt vettünk szóbeli vizsgán, akkor is négyszemközt az oktatóval. Nyilvános szereplésre keveseknek nyílt nálunk legalábbis lehetősége, akkor is csak annak, aki szerette volna. Ebben a helyzetben viszont a módszer megköveteli a nyilvánosságot, azt, hogy vállalható gondolatokat, információkat osszunk meg névvel!
Ez egy nagyon új dolog. Eddig nem kellett ilyen mértékben felvállalnunk ismereteinket, vállalva azt, hogy mások majd hibát találnak benne, esetleg kritizálják azt.
Rendkívül tetszik így elöljáróban továbbá, hogy ez a metódus sokkal jobban hasonlít egy mindennapi munkamenethez.
Vagyis:
-megköveteli a mindennapi fókuszt egy témára- munkahelyen projektekre kell így koncentrálni, akár érdekel az, akár nem
-megköveteli a mindennapi részvételt- megint csak, a munka is ilyen, mindennapi részvételt igényel
-véleményem felvállalását igényli- a munkában is szükség van egy ilyenfajta kiállásra, véleményalkotásra, kommunikációra
-napi több órányi munkát igényel-ez sem idegen a munka világától :)
-végül pedig folytonosságot igényel- ez is eltér a már megszokott szorgalmi időszak/vizsgaidőszak rendjétől

Szóval Én egyenlőre így vagyok ezzel :)

Kíváncsi vagyok, remélem izgalmas lesz, és bírni fogom cérnával :)

Köszönöm, hogy elolvastál!