Hátrányos helyzetből fakadó tanulási nehézségek

A KONNEKT csoportban végzett munkám utolsó bejegyzéséhez érkeztem. A hét az esélyekről, esélytelenségekről szólt. Sok szó esett a fogyatékosságról, a megváltozott munkaképességűek esélyeiről és megkülönböztetéséről. A heti első bejegyzésem valóban csak egy önreflexió volt a témára, illetve néhány példát hoztam az ismeretségi körömből arra, hogyan tudnak tanulni, érvényesülni, boldogulni a valamilyen hátránnyal élők a munka világában. 

Most azonban kicsit mélyebbre ások, hogy tanuljak is valami újat, és lehetőleg olyanról írjak, ami nem saját gondolat, hanem új tudás, számomra és talán más számára is. 

Keresés közben rábukkantam az Oktatási és Fejlesztő Intézet honlapjára és addig kerestem, míg meg nem találtam a számomra legérdekesebbnek tűnő témát: 

A hátrányos helyzetből fakadó iskolai kudarcok leküzdésének és a tanulási sikerek kialakításának eszközei és módszerei a közoktatásban

Úgy gondolom ez egyszerre hasznos, fontos és előre mutató téma.

Az egész életen át tartó tanulás mind lokálisan, mind Uniós szinten nagyon fontos célnak számít. Így aztán egyetértés van a tekintetben, hogy a társadalom minden tagját tevékennyé, munkára képessé kell tenni. Hogy mi kell a foglalkoztathatósághoz? Naprakész tudás és a megfelelő kompetenciák birtoklása. 

Azonban azok a fiatal és idősebb tanulók, akiket a kelleténél több negatív hatás ér az iskolában, könnyen lemorzsolódhatnak, így megfosztva magukat és a társadalmat a fejlődéstől, a jobb foglalkoztathatóságtól. Mivel a lemorzsolódás mértéke igen nagy, így számos hivatalos dokumentum is összefoglalta már, nagyon fontos mindenfajta(formális, informális, nem-formális) tudás elismerése, illetve az olyan módszerek kidolgozása, melyek ezeket a negatív élményeket képesek kiküszöbölni. Ez konkrétan a pedagógiai paradigmaváltást jelentené a kudarcokat elszenvedett tanulók esetében. 

Ahhoz, hogy az egyén valóban egész életén át akarjon tanulni, hogy az élet-tervébe a tanulást is beütemezze, ahhoz olyan oktatás kell, mely minden tekintetben kiszolgálja az igényeket, mely olyan tudást ad, ami hasznos a további életvezetés szempontjából. 

Vagyis, az oktatási rendszereket kell az egyénhez igazítani, az ő igényeit és szükségleteit kiegészíteni. 

Nem elég azonban rendkívül széles kínálattal előállni, egyénre szabott képzési terveket ajánlani. E mellett az is fontos, hogy felkeltse az oktatás a tanulásra való igényt a társadalom egyes tagjaiban. Hiszen bizonyos rétegek körében nem magától értetődő az igény, sem pedig a szükségelt ily módú tudatosodása. 

Az egyénre szabott képzési programoknak szintén része az egyénre szabott értékelési rendszerek megtervezése is. A képzést továbbá fontos összekötni a munkaadókkal, vagyis legyen egyfajta kommunikáció, egymás segítése, hiszen a képzés úgy is közvetetten a munkáltatói igényeket hivatott kiszolgálni. 

Az iskola, azon túl, hogy belső és külső környezetét korszerűsíti, oda kell, hogy figyeljen mind a tanulóra, mind pedig annak környezetére. Hiszen egy lemorzsolódó tanulóra, legyen az idős vagy fiatal, a környezete és családja van leginkább hatással. Ennek orvoslására mindenképp szükség van, mégpedig mindennapos, intenzív kapcsolattartással a képző intézmény részéről. Az iskola palettájáról a nevelési és szociális funkciók igen csak háttérbe szorultak. Pedig a lemorzsolódás komoly veszély, és elsősorban valóban nevelésre és szociális védőháló emelésére lenne szükség. 

"1999-ben az általános iskolások 9,9%-a morzsolódott le és a tanuló népesség 2,1%-a 16 éves korára sem végezte el az általános iskola 8. osztályát. Ugyanebben a tanévben a gimnáziumi tanulók 8,5%-a, a szakközépiskolai tanulók 3%-a és a szakiskolába járók 31,6%-a morzsolódott le."

(OM Statisztikai Tájékoztató)

Ahhoz, hogy a lemorzsolódás mértéke csökkenjen, igazán hatékony pedagógiai- andragógiai hozzáállásra, hivatástudatra van szükség. A vizsgálatok azt mutatják, hogy számos ilyen pedagógus dolgozik szerte az országban. Őket össze kellene kötni, egymás munkájával megismertetni, hiszen olyan ismeretanyaggal bírnak, mely rendszerezve, igazán hatékony lehet a "második esély" iskoláiban.

Ha már hátrányos helyzetű lemorzsolódókról van szó, itt át is venném a szót, most, hogy a problémát valamennyire ismertettem. Hátrányos helyzetűekről több, viszont ítéletüket töltő fogvatartottakról annál kevesebb szó esett, pedig ők is igen meghatározó részét képezik az imént említett társadalmi rétegnek.

Szakdolgozatomat BA-n a Csillag börtön elítéltjeiről írtam, azon belül is az iskoláról és a tanulókról. Ekkor sikerült bejutnom az intézménybe, és személyesen, a saját bőrömön érezni a viszonyokat, illetve mélyinterjú keretében tárult elém a börtöniskola világa, melyet Bánfi Adrienn tanárnővel készítettem.

Egy évvel később, most, a héten került a kezembe kérdőívem kitöltött változata, melyet szakdolgozatomhoz készíttettem el. Ennek témája a fogvatartottak tanulási motivációit hivatott feltérképezni. 

Tehát e két forrásom alapján mesélek most Nektek egy kicsit arról, hogyan is működik egy börtöniskola, és milyen esélyei vannak egy hátrányos helyzetűnek az Információs társadalom világában.

A Csillag börtön néven elhíresült intézmény a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőit gyűjti össze elsősorban, de mind a három fokozat, tehát a fogház, börtön, fegyház megtalálható a különböző emeleteken. Alapvetően vannak, akik munkaképesek, ők dolgoznak, bizonyos mennyiségű fizetésért. Vannak, akik nem munkaképesek, egészségügyi vagy pszichés okból, ők a napjaikat a zárkában töltik, minimális -nyilván az elkövetett bűncselekmény és büntetés mértékétől függően- kijárással (1-2 óra)

Na és vannak azok, akik pedig kérvényt nyújtanak be, hogy tanulhassanak, iskolába járhassanak.

Az ítélet hosszától függetlenül, bárki megkaphatja ezt a lehetőséget, aki egyéb feltételeknek megfelelt. Hogy miért írok róluk? Mert ők tipikus példái a hátrányos helyzetűeknek, a lemorzsolódottaknak, itt, az Információs társadalom korában. 

Szóval aki megkapja a lehetőséget, az napi 6 órában tanulhat, első osztálytól egészen a diplomáig. Természetesen óriási kitartást követel, hiszen 10-15 (néha 30) év távlatában kell tervezni, mi lesz ha szabadul!

25 fős tantermekben tanulnak, tanárok és tanárnők segítségével. Leginkább az analfabetizmussal küzdenek az elítéltek, illetve nagyon sokan a 8 osztályt szeretnék befejezni. Talán ennél is többen az érettségit tartják mérföldkőnek. Többen rendelkeznek szakmával, jogosítványokkal, de úgy érzik, érettségire még nagyon nagy szükségük lesz!

Tehát hagyományos osztálytermi körülmények között, hagyományos tankönyvekből tanulnak, nyilván, internet használat nélkül, vagy legalábbis minimális a látogatható oldalak száma! 

Tehát tanulnak, mint minden rendes diák, dolgozatokat írnak, felelnek, és házi feladatot készítenek délutánonként

Működik általános iskola, esti tagozattal, szakiskola, szakközépiskola, főiskola.  Sajnos komoly túljelentkezéssel küzd az iskola, mivel 24 főnél több tanulót nem tud egy osztályterem befogadni, biztonságosan. 

Az okokról:

Felmerül a kérdés, aki 50-60 évesen szabadul (márpedig 80%-uk biztosan!) az miért küszködik az érettségiért? Nos ez egy fokmérő odabenn. Aki tanul, az az értelmesebbek közé sorolja magát (saját elmondásuk alapján), annak van esélye, hogy ne csökkenjenek a szellemi képességeik, illetve mind vallják, tanulni a leghasznosabb dolog. 

A tanulásért ösztöndíj jár, kevesebb, mint a munkáért, de ez nem számít! Nem a pénzért tanulnak, hanem az életben maradásért. Válaszaikból kiderül, valóban az elbutulás, és a szabadulás utáni kedvezőbb esélyek hajtják őket!

Emellett fontos tényező az idő múlása, illetve az, hogy kellemes környezetben telnek napjaik, jó társasággal, hiszen többnyire, mondhatjuk úgy, ez egy válogatott társaság, csak épp egészen más értékek mentén válogatott, mint maga az egész börtön-lakosság. 

A kérdőívek alapján kiderül, óriási százalékuk került be érettségi és 8 osztály elvégzése nélkül. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy általánosságban alul-képzettekről beszélünk. Persze ebből messzemenő következtetéseket lehetne levonni, de azért nem bonyolódnék olyan témába, ami nem rám tartozik. 

A fegyintézetek küldetése mindig egy nehéz kérdés volt. Elzárás vagy nevelés? E két funkció merőben eltér egymástól, mégis, fontos lenne eldönteni, mi a cél. Szerencsére a Csillag börtön jól működő iskolája támogatást élvez a vezetés felől, így itt a nevelői funkciót az iskolai is támogathatja. 

A telítettség miatt az iskolába kerülés sem egyszerű, ahogy a bent maradás sem, bár a tanárok mindent megtesznek a tanulókért, hiszen tudják, ez az egyetlen esélyük. A haladás nagyon nehéz, együtt ül 30 éves és 70 éves, különböző képességekkel és eltérő múlttal. Persze előzetes tudásfelmérés alapján osztják be őket osztályokba, egyébként 1-2. együtt, 3-4. szintén együtt tanul, és így tovább, idő és munkaerő hiányában. 

Kérdőívemből az is kiderül, valóban fontos nevelői funkciókat lát el az iskola, vagyis a tanulás. Akik ugyanis padban ülve töltik az idejüket, elmondásuk alapján jobban kezelik a konfliktushelyzeteket, kommunikációs képességük javult, nyugodtabbak lettek, jobban viselik a körülményeiket, jobban kijönnek társaikkal. 

Érdekesség: Működik bent könyvtár, melyet egy időközben elektronikus-könyvtáros szakon végzett elítélt működtet, dolgozik gondnoki munkakörben szintén elítélt, aki egyébként festőművésszé avanzsálódott odabent, működik színjátszókör, illetve zeneszoba. 

Fontos megemlíteni a tanárok szerepét! A tanár civil személy, tehát nem tartozik a börtön szervezetéhez. Olyan ember, aki kintről jön, aki nem ítélkezik és nem állít fel olyan erős hierarchiát, mint egy fegyőr. A tanárok, bár természetesen távolságot tartanak, mégis közvetlenebb hangot üthetnek meg a fogvatartottakkal, ráadásul a tanítás által némi információval látják el a tanulókat a kinti világról. 

Emellett komoly szempontként emelték ki a kérdőívben, hogy szimpatikus számukra, a tanár maga vívja aki a neki járó (és biztonsági okokból feltétlen szükséges) tiszteletet, nem pedig a rendszer állítja ezt elő. 

Hogy milyen esélyeik vannak a szabadulás után? Amennyire én tudom, az után-követés igen hiányos. Elvileg az intézmény gondoskodik némiképp a szabadultakról, de erről már hiányos információim vannak. 

Ami biztos, nincs könnyű dolguk.