A hálózatelmélet oktatási alkalmazása: Konnektivizmus 2

Nos sok idő telt el az utolsó bejegyzésem óta, de még a múlt héthez szólnák hozzá, megkésve...

Tehát a konnektivizmusról szólt a hét, annak amolyan szakmai megközelítéséről. Amire akkor talán nem mertem igazán kitérni, az a tanári- és egyéb szereppel bíró személyek jelenléte.

Mondjuk már eleve erőltetettnek érzem, így fél év távlatából a tanár szerepét, de ha már minden áron be akarjuk passzírozni a konnektivista munkát intézményi keretek közé, akkor legyen, kell tanár is.
A tanár feladata a szakirodalom szerint a feladat ismertetése, tájékoztatás, nehézségeken való átsegítés, a közeg és munkakultúra megteremtése.

Nem tudom, mennyire szabad kitérni a saját "tanárunkra", de bátorkodom mégis csak beszélni róla, elsősorban azért, mert sok pozitívumot fel tudok sorolni.

Bár elsőre ijesztően sok információval voltunk ellátva, később azt tapasztaltam, ijesztően kevés amit segítségül kapunk. Úgy éreztem, ott vagyok a rengeteg feladattal, amiknek a felét nem értem, nem ismerem, de van egy tanárom, aki teljesen magabiztos. Ebből azt szűrtem le, menni fog! Én ezért is mertem belevágni, mert annyira bízom a rendszerben, hogy teljesíthetetlen feladatokat nem tűznek ki célul. Vagy ha mégis, a csoport vehemensebb tagjai úgy is fellázadnak. Bennük mindig bízom:)

Tehát nekem ez a kevés, de mégis egyértelmű információ abszolút elfogadható volt, úgy gondolom erre nem lehet panaszunk, hiszen aztán a folyamat megadta a kérdésekre a válaszokat, ráadásul a technika ördögét is lassacskán leküzdöttük, pont, ahogy a Tanár Úr remélte.

Kifejezett örömmel tapasztaltam, hogy bár részt vehetett volna a munkában, aktívan kommentelhetett és irányíthatott volna minket, ezt nem tette! Úgy gondolom, nem véletlen, hogy eredetileg egy skálafüggetlen hálózat alapján szerveződik a konnektivizmus, hiszen így is van ez jól! Nem kell ide aktív tanári részvétel! Ami kell, az szorgalom a tagoktól, és alázat. Továbbá nyilván az adatösszesítő táblázat(kizárólag az intézményesített konnekt csoportokba), mint amolyan átformálódott "tanárként" magasodott felénk, és jelezte, hogy állunk. Nekem ennyi navigáció épp elég!

Így aztán felmerül a kérdés, ha nem kell tanár, kell-e más? Kell-e például egy a témához nem értő csoportba szakember részvétele, a nyilvánvaló butaságok kiszűrésére?
Azt gondolom, eredeti felállás szerint nem! Ha ugyanis, én önként és dalolva jelentkezem egy tanulócsoportba, ott az a minimum, hogy ha egy társam szakirodalommal alátámasztva azt mondja nekem, én rosszul írtam valamit, azt el kell fogadnom, ha nem teszem, annyival kevesebbel távozom. Nagyobb baj egyébként nem történik, ez fontos!
Ha pedig egyszerű, nem alátámasztott kritikai megjegyzést kapok, józan ésszel átgondolom, igaza van-e a másiknak. Megint csak, ha ezt nem teszem, egy idő után vagy nem írnak a blogjaimhoz a többiek, mert úgysem "hallom" meg őket, vagy annyival kevesebbel távozom-megint csak.

A facilitátor sem tehet ennél többet. Ő ugye nem tanulóként van jelen. A facilitátor szerepköréből én kifejezetten kizárnám a teljesítés feltételét, azt csak megteheti, ha úgy tartja kedve. Ő valóban a hibás tartalmakra hívhatja fel a figyelmet. Személyes véleményem, hogy kifejezetten figyelnie kéne a résztvevő komfortérzetére, attól nem foszthatja meg egyetlen pillanatra sem. Erre akár a személyes(magán) üzenetbeli korrekció is lehetőséget adhat, vagy a kritika mellett építő, segítő szándékú megjegyzések hangsúlyozása is.

Attól azonban tartózkodnék, hogy egy facilitátor megzavarja a csoporttag jóérzését, elvegye a játszva, szórakozva tanulás élményét a tanulótól.

Fontos kérdés még külső résztvevők mozgásterének meghatározása. Amennyiben egy amolyan "súlytalan" megfigyelővel állunk szemben, az szinte semleges a csoport szempontjából. Kérdezhet, nem biztos, hogy lesz kapacitás az "amatőr" kérdéseire válaszolni. Megjegyzéseket fűzhet a bejegyzésekhez, amennyiben az nem látszik hasznosnak, hamar komoly kritikákat kaphat, ami nyilván visszaveti a külsős aktivitását.
Ha a külsős amolyan igazi szakavatott a témában, nyilván rengeteg információval láthatja el a csoportot, segíthet, remek szempontokat "dobhat" be a munka serkentése érdekében. Azonban talán senki nem felejtheti el, ha nem "igazi" résztvevő, nem is tulajdoníthat magának különösebb szerepet. Nem mondhat komoly értékítéleteket, nem hozhat embereket kellemetlen helyzetbe. Úgy gondolom, alapvetően alázattal kell lennie a tagok iránt, hiszen ő amolyan megtűrt a csoportban.

Akkor van baj, ha a külső megfigyelő nincs se szabályozva, se pedig nem tudja a csoport őt pontosan beazonosítani. Ez komoly feszültségekhez vezet, ami egyáltalán nem szolgálja a csoport érdekeiket.

Mi történhet ekkor? Ha nincs tanár, a csoportkohézió esetleg kizárja, vagy az megy el, aki nem tudja a megfigyelővel megoldani konfliktusát. Ez esetben egyértelmű, hogy az utóbbi verziónak nem szabadna megtörténnie.
Azonban ha tisztázatlan, ki a személy, a csoport talán nem lép, a tagok szenvednek el sérelmeket, a szórakozás érzése könnyen sérülhet. Ez semmiképp se cél. Érdekes kérdés, ha a külsős nem érzi, talán visszább kéne lépnie! Más kérdés, hogy a tanulási folyamat zárt, vagy nyitott. Amennyiben nyitott, nehéz mit kezdeni a helyzettel. A tanár az ilyen esetekre odafigyelhet és beavatkozhat, ha ez ügyben közös megegyezés történik.

Természetesen nem mindegy, hány fős csoportról beszélünk. Minél kisebb a csoportlétszám, annál jobban kitűnhetnek személyes ellentétek.
Egyet biztosan leszögeznék. Olyan esetben, amikor a csoport intézményi keretek között szerveződik, nem egyértelműen önkéntes alapon, akkor mindenképp a tagok jóérzése az első, ebben a tanárnak érdemes már a tanulási folyamat során is biztosítania a résztvevőket, és érdekükben intézkedni.

Másik komoly problémám:

Alapvetően elfogadtam az előre jelzett követelményeket, vállaltam azokat és a táblázat alapján értékelhető is a munkám. Azonban mi van akkor, ha a félév során 1-2 alkalommal napokra elutazom, továbbképzésre, tanfolyamra megyek? Még a tavaszi szünet sem volt teljesen tanulás mentes, örömmel tapasztaltam, hogy azért a csoporttársak s emberek és belassítottak arra az időre, többségében, már-már egymásra való tekintetből!

Na de komolyra fordítva. Én belementem, hogy kipróbálom a konnektivizmust. Azonban konnektivista tanulás az, ahol összesen 9 napot nem tudok elszakadni a félévben, mert annyira lemaradok, hogy sem stressz nélkül nem úszom meg, sem tripla szívás nélkül (elnézést a kifejezésért).

Csak azért merem ennyire személyesre venni ezúttal, mert a lelkiismeretem tiszta, végzem a feladatokat, ahogy tudom, nem tartom normálisnak, hogy nincs lefektetve némi szabadság. Nyilván egy normális konnekt csoportban erre nincs is szükség, hisz a tagok önszabályozó módon működnek, itt azonban erre nincs lehetőség. Nyilván, a lazítás más kérdés, arra mondjuk azt, hogy nem adunk lehetőséget. De egyéb elfoglaltságokra( esetleg igazolt távollétre? Ilyen továbbképzés, tanfolyam, konferencia, esetleg magánút)

Hozzáteszem az első 5 napos távollétem a tavaszi szünetben történt, és még azt is alig tudtam résmentesen pótolni. A második 5 nap részben hétvégére esett, de ugye ez a kurzus nem ismer hétvégét sem.

Nem akarok nagyon belemenni, de az nem tűnt fel senkinek, hogy elvileg hétvégén is tanulni kell? Én például őszintén megfontoltam volna 1-2 nap konkrét szünnap beiktatását heti rendszerességgel, fixen. Amikor semmit nem lehet csinálni (ez ugye nem jelenti azt, hogy nem írhatom meg a blogomat közben, de azt nem tehetem közzé, így más nem marad le, stb. stb. )

Sajnálom, hogy ennyire érzelmes irányt vett az írás, de mivel ez a heti második, az elsőben pedig már megtettem, amit szakmailag a kurzus követelt, így ezt megengedtem magamnak! :)