Konnektivizmus cégen belül?
Sajnos nem vettem részt az előadáson, a videóhoz meg nem jön a hang, így a jegyzetből készítem a bejegyzésemet, valószínűleg ezer kérdés nyitva hagyásával. Kíváncsi vagyok, ha utána bele vetem magam a többiek írásaiba, a második bejegyzésben már képes leszek-e megválaszolni azokat...
Tehát konnektivizmus egy vállalat életében. Kétféle képpen tudom ezt elképzelni. Vagy maga a tanfolyam, továbbképzés folyik ilyen keretek között, vagy esetleg a mindennapi munka? Netán egy-egy kampány lefolytatása?
Mivel a konnektivizmus fogalomkörébe a vizsga, teszt nem fér bele, így aligha tudunk a végén papírt adni a képzés eredményéről, maximum a részvételről. Ez azonban édes kevés, ha komoly pénzek forognak kockán. Így ebből a szektorból kizárnám. A mindennapi munka amúgy is nehéz, időigényes folyamat, de ha jobban belegondolok, szinte így működik, csak nem mondjuk rá, hogy konnektivizmus :)
A dolgozók egész nap kapcsolatban állnak egymással, akár személyesen, akár online, akár egyéb felületek által. Ha jobban belegondolok, személyes munkatapasztalatom alkalmával épp egy projekten dolgoztunk és utólag nyugodtan kijelenthetem, az maga volt a konnektivizmus. Két baj volt vele. Az egyik, hogy nem profin használták, a másik, hogy ha egy dolgozó IKT kompetenciái alacsonyabbak, akkor rengeteg idő, míg felveszi a többiek tempóját. Más kérdés, hogy ez a probléma minden téren fennáll, nem a konnekt. sajátja.
Némi kalandozás utána gondolataimban, vissza is kanyarodnék a realitás felé.
Tegyük fel, a munkahelyen adott emberek valamilyen célból, önként és dalolva összeállnak, hogy egy tanulási folyamat részesei legyenek, és lehetőleg egy hasznos tudás birtokosaként végezzenek. Komoly problémát fog jelenteni a minőségbiztosítás kérdése, hiszen, ahogy már említettem, vizsgáztatásról szó sem lehet. Sőt mi több, a konstruktív szemléletet is elfelejthetjük, hiszen ragaszkodnunk kell a skálafüggetlenséghez, a hálózatisághoz, a gyenge kapcsolatokhoz és az önszerveződés, az önálló folyamat biztosításához.
Fontos probléma, hogy ki legyen a facilitátor vagy inspirátor és mikor kapcsolódjon be a folyamatba? Az ő személye kulcsfontosságú, de nem úgy ahogy az esetleges tanuló gondolja.
Tovább gondolkozva felmerül a kérdés, milyen korosztály képes elvégezni egy ilyen kurzust? Ha csak a munkahelyek sokszínűségére gondolunk, tudjuk, milyen színes a korosztály. A nyugdíjasok sajnos híján vannak az IKT kompetenciákkal, nekik külön előzetes kurzus kellene a felzárkóztatáshoz. Persze nem lehetetlen, csak megéri-e?
Fontos, hogy tudás konstruálásról lenne szó, azonban sokszor csak egyéni felismerések történnek, csak a személy a maga tudását egészíti ki, illetve önmagában az alap információk olyan újszerűen hatnak rá, hogy már annál újabb tudást nem prezentál a csoport felé. Akkor ez tudáslétrehozás?
Érdekes kérdés egy ilyen igazi "csapatépítő tréning" esetében, hogy hogyan lesz a vég. Lesz-e folytatása a személyes kapcsolatoknak, illetve a fogok-e tovább kutakodni a tanult témában, esetleg maguknak az eszközöknek a használata folytatódik-e?
Ha megengedtek egy személyes megjegyzést, nekem a hócipőm tele van az egésszel. Nagyon sajnálom, de azt kell, hogy mondjam, mindenféle bántó megjegyzés nélkül (ezt kifejezetten hangsúlyoznám, nem a tanulótársakat akarom minősíteni), hogy nem alakult ki kötődésem a csoporttársak iránt. Az merült csak fel bennem, hogy blogolnék szívesen tovább, mivel már korábban is sokszor eljátszottam a gondolattal, megosztom az életemet a nagyvilággal, az én stílusomban, ahogy én szeretem :)
De ez meg nem érték... na mindegy :)
Na igen, éppen arra jutottam, hogy azért mégis csak, van csapatépítő jellege ennek a konnektivizmusnak. Pláne, ha a tagok között személyes, mindennapi kapcsolat is van. Viszont felmerül egy komoly probléma. Mi lesz azzal a tudással, ami létrejön? Minden alkalommal újabb konnekt csoport jöjjön létre és alkossa meg remélhetőleg ugyan azt újra és újra vagy ez egy egyszeri alkalom? Mégis mi lesz a közös tudással?
Ha azt mondjuk, a közös tudás kevésbé fontos, a cégszellem javítása a cél, akkor ez egy működő dolog. A közoktatás éppen ezért kizárja a konnektivizmust, hiszen rengeteg akadályba ütközne. Részben az imént felsorolt kérdések merülnének fel, részben egyéb adminisztrációs kérdések, no meg a részvétel... 80-búl 20??? Nem megengedhető, ez nyilvánvaló.
Ha a felsőoktatásra gondolunk és reálisan megnézzük, érdekes végiggondolni, mi különbség van ma a levelezős, nappalis és egyéni tanrendes képzési formák között?
Na nem jogilag, vagy tanrend szerint mondom, hanem úgy valójában, a gyakorlatban.
Eredetileg az ment levelezőre, aki dolgozott, ma már abban sem vagyok biztos, hogy akik ilyen tanrenden vannak, állandó jogviszonyban állnak-e munkahellyel. Sokan két szakot végeznek egyszerre, így az egyiket csak így vállalták be. Az egyéni tanrendesek más kérdés, nekik igazolniuk kell ha jól tudom, a munkaviszonyukat. Kérdem én egyébként, hogy akkor miért nem ezen vannak a levelezősök?
És mi a helyzet a nappalisokkal? Alig járnak órára, főleg, ha kevés a gyakorlatnak meghirdetett kurzus. Nagy létszámú csoportok esetében ez hatványozottan igaz, tehát a részvétel jelentősége elenyésző.
Viszont ha az órai gondolatmenet arra próbált utalni, be kéne vezetni a konnektivizmust a kurzusok hagyományos frontális és gyakorlati munkamenete helyett, azzal csak részben tudok egyetérteni.
A kurzus közepe táján még azt hittem, ez a világ legjobb dolga, és minden óránkat így kéne tartani. Mára másképp látom, minimális szabadságot enged meg, ami a konkrét időtöltést illeti. Nem gondolom elvégezhetetlennek a kurzust, de nem reális ennyire leterhelni a tanulókat. Egy kurzus épp, hogy végigment a félévben így, a két évfolyam alig pár hallgatójával. Én a hétvégékkel együtt 9napot voltam távol, és szenvedek a pótlástól. Kevesebb terheléssel, több rugalmassággal viszont értékes gyakorlatnak tartom!
Visszatérve, reagálhat-e a konnektivizmus a levelezősök és nappalisok közti egyre kisebb különbségre? A kérdés is furcsa. Most a nappalisoknál kéne bevezetni, hogy mi kvázi "többet tudjunk" vagy a levelezősöknél, hogy ne ugyan azt az anyagot kapják meg amit mi, csak írásos formában (mert ha jól tudom most ez megy kb.)?
Vagy lassan hagyjuk el ezt a két formát és legyen egy, amit mindenki helytől, munkától függetlenül el tud végezni? Szerintem nem ez a kérdés. Hanem az, hogy hogyan csinálhatunk egy heti 2órás kurzusból heti 14 órásat? (mert ugye itt minden nap kb. 2 órát kell ezzel foglalkozni!) Komoly eltérés az eddig megszokottól, akár jobb, akár rosszabb... Ráadásul jogos volt a felvetés egyik kedves csoporttársamtól, miszerint akkor ezt kredittel kompenzálni kellene.
Szerintem ez sokkal fontosabb kérdés!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése