2012. március 19., hétfő

Az információs társadalom technológiai környezete. Eszközrendszerek és alkalmazások.4.1


Érdekes úton haladunk, mi a nagy felfedező csoport. Bejártuk a digitális állam minden szegletét, megállapodtunk, hogy nem tudunk megállapodni. Próbáltuk meghatározni, ha van állam, lennie kell állampolgároknak is, de vajon kik ők? Azt hiszem, még nem tudjuk. Arra is kitértünk már, hogy ha van állam, vannak polgárok, akkor azoknak kell lennie kultúrájuknak, írástudásuknak is. Ez már egyértelműbb volt, sokkal konkrétabb, világosabb téma. Hiszen a kultúra áll egy attitűdből, egy tudásbázisból, egy felhasználói magatartásból, és hasonló olyan dolgokból, melyeket ha nem is tudunk, érzünk. Tovább mentünk, és azt is kitaláltuk, a digitális képzeletbeli állam lakóinak bizony eszközökre, amolyan tolltartóra van szükségük. Ne sértődjön meg senki, vérbeli férfiak természetesen szerszámos ládával, pecakészlettel, csavarkészlettel is rendelkezhetnek. A lényeg nem ez, hanem az, hogy el tudjuk képzelni, mely eszközökre van szükségünk a mindennapi boldoguláshoz. Mert hogy egyszerűen erről van szó. Legyünk birtokában bizonyos programoknak, rendszereknek, alkalmazásoknak. Abban nem állapodtunk meg, hogy csak a meglétükről kell-e tudni, vagy értő, profi felhasználónak is kell-e lenni. Bár kétségeim vannak afelől, tudok-e valami olyanról érdemben, amit nem ismerek igazából??? Nem, kissé disszonáns. :)

Na de nézzük végig együtt, milyen lehetséges eszközökről van is szó?:)

1. facebook: Már be se merem linkelni, olyan közhely. Mindenki ismeri, kivéve anyukám, és nagyszüleim. Mégis, érdemesnek tartom kitérni rá, hiszen a csoportmunka által nekem is új oldalai mutatkoztak meg a programnak. Hasznosnak tartom, hogy kapcsolatot lehet létesíteni régi, jelenlegi ismerősökkel, fontosnak tartom a mindennapi, iskolán kívüli kommunikációt a csoporttársakkal, sőt, azt is nagyon fontosnak tartom, hogy helyettesítheti, kiválthatja a sokba kerülő, drága telefonozást. Bár itt jegyzem meg, aki tud, ismer olyan kutatást, ami bemutatja, hogy egyáltalán, senkinek nem lett kevesebb a számlája, se a hívása a facebook használata miatt, az kérem linkeljen, mert el fogom hinni az eredményt. Azt gondolom, nem telefonálunk ettől lényegesen kevesebbet, sőt, talán inkább még több lett a kommunikáció. Visszatérve, én is átértékeltem, mire használom a facebookon töltött időmet, és már semmi, az órán kívüli tevékenységet nem végzem rajta, maximum chat alkalmazást, mivel mások kezdeményeznek beszélgetést... 

2. Google+: Hát ez nagyon érdekes. Ezer éve be voltam regisztrálva, de soha nem érdekelt, mi ez, bevallom nem is tudtam, micsoda! Most került elém megint, az óra kapcsán, és gondoltam, a hét alkalmával felelevenítem effajta ismereteimet. Ekkor kiderült, csak félig végeztem a regisztrációmmal, azt befejezve szembesültem vele, itt aztán tényleg minden egy helyen van! Képek, profil, feltöltések, strukturált csoportok, online beszélgetés alkalmazás, stb. Nem mondom, hogy sokban különbözik a facebooktól, mégis már. Valóban, amolyan felhasználó barátabb, aktivizálóbb a felülete. Kár, hogy nem nyert teret magának. 

3. Na a híres LinkedIn: Azt se tudtam, mi ez! Aztán, bár már kezdem szégyellni, 2 órával ezelőtt megjegyezte a Tanár Úr, hogy aki ott nincs fent, az nagyon ciki:) Ennek örömére, azonnal, gondolkodás nélkül, már óra közben regisztráltam. Megtetszett, hogy szakemberek töltik fel profiljaikat, ráadásul szakmai szempontból. Akkor mit keresek én itt? Soha nem lehet tudni. Talán valaki itt talál rám. Nem? Érdekes, hogy vezeti a twitteremet, tehát az látható. Furcsa, hogy barátaimat találtam meg itt, akik ez által máris, sokat komolyodtak a szememben :) Engem mondjuk megijesztett, hogy angolul kell kitölteni a profilomat, szakmai angolban nem vagyok nagyon otthon. Ez számomra zavaró volt, sőt, az iskoláimat sem tudtam rendesen megjelölni, feltüntetni. Ennél tovább azt hiszem, nem is jutottam. Kifejezetten jó, hogy bár még a Blogomra nem sikerült feltölteni, itt láthatóvá vált a fogalom térképem, a blogom, és twitterem egyszerre. Mivel nekem eddig csak ez van :( Nem tudom, például a szakdolgozatomból érdemes-e apró részleteket feltölteni, vagy az egészet? De nem találtam erre vonatkozó lehetőséget. Az sem világos, hogy aki nem dolgozik, az hogyan érvényesül ezen az oldalon, hiszen annyira "Jobs" központú...
még tanulmányozás alatt áll a dolog, abszolút értékesnek tartom, hogy ismerem ezt az alkalmazást, bár biztos vagyok benne, hogy amíg érdemben nem teszek le valamit az asztalra, nem térek vissza a profilomhoz.

4. Te T háló:  Bevallom, ezt egyáltalán nem ismerem, most térképezem fel. Azt gondolom, ez igazán szakmai lap. Alig értek belőle valamit, annyit érzékelek, hogy aktív, lelkes, érdeklődő, nyitott tanárok részvételével működik, akik aktívan részt vesznek a pedagógia alakításában. Sok alkalmazást osztanak meg, elérhetőek hasznos oldalak, eszközök, fórumok, témák. Számomra ez egyáltalán nem érdemi információkat oszt meg. Úgy értem, bennfentesnek kell lenni szerintem ahhoz, hogy ez az oldal hasznos, érdekes, fontos legyen számomra. Így kívülállóként bepillantva nehezen igazodtam el, nehezen kaptam információkat. Viszont aktív felhasználóknak, biztosan hasznos oldal. Persze annyi a címből világosan kiderült, hogy kizárólag a tanulást segítő technológiákról, technikákról, módszerekről van szó. Ez, már önmagában szimpatikus :)

5. http://moly.hu/ : Ezt az alkalmazást sem ismerem. Azért a jelen idő, mert ezúttal sem fogok elmélyedni benne. Nincs kedvem egy újabb regisztrációhoz. Viszont a menüpontokat megvizsgáltam, az a véleményem, hogy ez nem kell, hogy a tolltartóm része legyen, ez, ahogy Fehér Péter mondta, a hab a tortán, most pedig olyan leterhelt vagyok, hogy holmi habok már nem kellenek, mindenesetre ha könyv után szeretnék érdeklődni, remélem eszembe fog jutni, hogy itt utána nézhetek, érdeklődhetek róla.

6. http://www.meetup.com/ : Megnéztem, nem érzem. Az órán azt hallottuk, az események szervezését jobban támogatja. Elhiszem, nem regisztráltam, hogy ezt leellenőrizzem, kérdés, van-e erre igény? Úgy értem, minek ennyi minden egy dologra? Mondjuk engem mindig eltántorít amikor úgy érzem, rám zúdulna az egész világ. Itt a honlapon ezt éreztem, attól a dübörgő hírfolyamtól ami az oldal jobb szélén jelzi a friss eseményeket. Nekem sok volt, nyomasztó, zsúfolt. 

7. http://moodle.org/ : Ezt sem ismertem korábban, egyszerűen a Ba alatt nem került szóba. Bár tudom, tudom, ez már nem kifogás, hiszen magamtól is elkezdhettem volna barangolni ilyen olyan oktatási témákban. Nem tettem, most viszont itt van ez. Magyarul: http://moodle.org/?lang=hu Szintén azt érzem, nem szükséges még az alaposabb ismerete, ráadásul tényleg, nincs kedvem mindenhova regisztrálni. Ellenben ez is tetszik, valóban strukturált, világos, és hasznos. 

8. Az a drága Twitter: Megszerettem. Bár abban biztos vagyok, hogy amíg nem lesz androidos okostelefonom, folyamatos netkapcsolatom, addig nem lesz a Twitter sem életem része...persze, csakis a kurzus után. Addig ugyanis, igazán nagy hasznát veszem. Amíg nem olvastam másoktól, hogy ez egy mikro-blog, rá se jöttem, hogy valóban! Tehát megírom a heti elsőt, jó esetben valóban, a hét elején, majd utána neki kezdek a tweetek gyűjtésének, a téma alapján. Majd, a hét második blogját úgy írom meg, annak érdekében, hogy viszonylag egyedi, és újszerű legyen, hogy ezeket a linkeket újra nyitom, és alaposabban feldolgozom az írásomhoz. Így tehát valóban hasznát veszem a mikro-blogomnak :) Viszont ha arra gondolok, hogy napi szinten 140 karakterekben osztom meg érzéseimet, gondolataimat, az sok(k). Fölöslegesnek érzem, ráadásul túl intim. Abszolút, egyáltalán nem értem, másokat mi mozgat, hogy naponta közzétegyenek itt. A motivációt nem értem. Ha már konkrétan az eszközről kell írni, el kell hogy mondjam, nem olvasom senkinek a csicsergéseit. Néha felmegyek a csoportunk falára, onnan is merítek ihlete, de arra még nem vitt rá a lélek, hogy Beyonce üzeneteit, önvallomásait kövessem. Pedig azt hittem, érdekelni fog...

9. Blog: Nagyon jó élmény. Bennem még nem alakult ki teljesen a formai követelmény, magammal szemben. van, hogy lazábbra veszem a stílust, később viszont ha megtudom, hogy ismerősöm "rátévedt" az oldalra, rájövök, igényesebben kéne írnom, hiszen tényleg bárki láthatja. Ezt leszámítva, mint oktatási módszer, szerintem kiváló. Sokaknak problémája volt a karakterszámmal. Valóban, nem szoktam megírni mind a 12.000 karaktert, inkább 8-9000-et, de nem is pont ez a lényeg. Ennyi kell ahhoz, hogy egy másfél órás előadás minden egyes elhangzott témáját pontról pontra feldolgozzuk. Ez a karakterszám kell ahhoz, hogy kénytelen legyek az egész előadáson átrágni magamat. Tovább az, hogy elolvasom az óra anyagát mégegyszer!, hogy utána még egyéb oldalakon plusz információkat gyűjtök hozzá, aztán azt saját nyelvezetemben újra termelem, hát ez fantasztikus. Továbbá elolvasom mások gondolatait, élményeit, ismereteit. Nagyon hasznosnak tartom. Mivel az ember választhat, hogy elolvas-e egy blogot, így nem mennék bele abba, mindegyik hasznos-e. Valakinek biztosan. Ha másnak nem, az írójának, hisz az önkifejezés egyik eszköze. Egyébként pedig sose lehet tudni, nem osztok-e meg valami olyat, ami legalább egy másik embernek hasznos lehet. Bár nem vagyok blog olvasó/ követő, mégis támogatom. Minden szempontból. 

Számos eszközről nem esett még szó, de bevallom, ez volt a terv. Megijedtem, hogy mivel ezt az első írást így a végére hagytam, nem lesz miről írni a másodikban. Így aztán minden olyan eszközt, amit szeretek, használok, a második, hét záróra hagytam, illetve a hét folyamán felmerült vitákat is a következőben fogom feldolgozni, személyes véleményemmel megtűzdelve leírni.

Üdv, Lilla :)

7 megjegyzés:

  1. Kedves Lilla,

    A meetuppal nekem is hasonló "gondjaim" vannak. Szép, jó, okos gondolt volt kitalálni és működtetni, de nem érzem, hogy ezt valaha is használni akarom. Inkább magam választom ki és szervezem meg a kikapcsolódási lehetőségeimet, mintsem egy információzuhatagból válogassak (bár így leírva, elgondolkodtató, hogy lehet csak az időmet sajnálom rá...)

    A bloggal kapcsolatban teljesen igazad van. Összevetve a többi (korábbi) kurzussal jóval több feladatunk van, és mi magunk hozzuk létre a tudást- merőben eltér az eddigiektől, de ez a jó benne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A meetappal kapcsolatban elgondolkodtam, talán ha egyszer csak időmilliomossá válok, unatkozom, jó tudni, hogy van egy "hely", ahol biztosan találok magamnak eseményt. Mégis, sok(k)! Nagyon sok ami ott zajlik. :) nem tudom, ki képes szelektálni belőle, és mi szükségem van nekem az egész világ összes programjára, minden őrületére, ami akár csak 3 fiatal agyszüleménye valami távoli kisvárosban... Viszont ha kíváncsi vagyok, milyen élet zajlik pl. Mozambikban épp ma, megnézhetem. Azért ez nem kis lehetőség! :)

      Törlés
  2. Kedves Lilla, ezt a mondatodat emelném ki, ez nekem is fejtörést okozott egy ideig: "Abban nem állapodtunk meg, hogy csak a meglétükről kell-e tudni, vagy értő, profi felhasználónak is kell-e lenni. Bár kétségeim vannak afelől, tudok-e valami olyanról érdemben, amit nem ismerek igazából??? Nem, kissé disszonáns. :)" - szerintem tudsz. Az én fejemben egy csomó eszköz el van raktározva, tudok róluk, de még nem használtam őket. Ez azért is jó, mert tudok egyáltalán a lehetőségről. A Moodle is ilyen lehet szerintem, amíg nem akarsz e-learning oktatási keretrendszerekkel, kurzusokkal foglalkozni, addig elég, ha csak tudsz róla, nem kell pl. profin kurzust szerkeszteni tudnod. Egyébként ki lehet próbálni ezt is http://demo.moodle.net/ oldalon többféle jogosultsággal be tudsz lépni és próbálkozni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ezzel egy bajom van. Nagy az esély arra,hogy téves, pontatlan információkkal látok el másokat. Azt hiszem, hogy ismerek valamit, tudom, milyen lehetőségeket rejt, és ennek tudatában beszélek róla másoknak. Ezzel akár máris szemetelhetek. Ezt simán szerintem lehet annak nevezni. Itt érzek némi "veszélyt".

      Törlés
  3. Kedves Lilla, most jutott eszembe: de bizony profi kurzusszerkesztővé kell válnod, van egy Oktatásinformatikai rendszerek kurzusunk is:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jézusom, mi ez? Jövőre lesz? Másod évben? Állok elébe, végre valami konkrétat fogunk tanulni. Egész Ba-n ezt vártam :) Ez azt jelenti egyébként, hogy akkor megismerünk távoktatási eszközöket használni? :)

      Törlés
  4. Igen, a 2. évfolyamon van Oktatásinformatikai rendszerek és Médialabor is. Mindkettő nagyon praktikus és hasznos (a Médialabor emellett még nagyon szórakoztató is).

    VálaszTörlés