Digitális esélyegyenlőtlenség és kockázatok! 5.2

Esély. 

Egyenlőség.

Egyenlőtlenség.

Ez a három szó járta körbe a hetet, különböző összetételekben. Ha az életről kellene beszélgetnünk, talán könnyebb dolgunk lenne. Esély? Mindenkinek van olyan. Más más kontextusban, más más területre vonatkozóan, de azt gondolom, mindenki kap esélyt. Fontos megállapítás viszont, hogy mire kapunk esélyt. Abban soha nem fog tudni megegyezni két ember, hogy az esélyeik összehasonlíthatóak-e, vagy sem, lehet-e azt mondani, valaki nagyobb, valaki kisebb esélyt kapott. Nem tudhatjuk igazán. Ahogy azt sem mérlegelhetjük, ki, hogyan bánik az esélyével. Egyszerűen nem szabad ilyet tenni, hiszen semmi közünk a másik emberhez. 

Amit mi tehetünk, az az esély teremtés. 

Többen gondoltuk a hét elején, hogy sokaknak nincs esélye, mert nem jutnak számítógéphez. Az én véleményem is lassan, napról napra formálódott az ügyben, mára viszont belátom, ez nem kérdés. Hozzá lehet jutni számítógéphez. Azért el kell, hogy mondjam, épp egy csoporttársam tartott egyéb témában előadást, ahol kiderült, Lenti kistérségben bizony elég sok olyan terület van, amit nem fed le Internet. Az a pár ember valóban hátrányból indul, de ha őszinték akarunk lenni, nem 10-20 emberen fog múlni az Infokommunikáció igazi megvalósulása, sőt, azt is ki merem jelenteni, ezek elsősorban idős korú emberek már, akik szerintem nem az első számú célcsoport. 

Az iskolákban tehát van számítógép, olyan amilyen, a könyvtárakban szintén van, a Teleházakban pláne. Minimum heti szinten a leghátrányosabb helyzetű ember is leülhet számítógépezni. Az más kérdés, hogy van-e rá igénye, ideje, na meg ha fizetős internetről beszélünk, meg tudja-e fizetni. 

Szerintem fontos, hogy egy bizonyos határt meghúzzunk. Azokról, akiknek nincs pénze kenyérre, nincs otthona, se ágya, se ruhája, egyszerűen nem érdemes beszélnünk. Teljesen nyilvánvaló, hogy ma Magyarországon sok ember nem tud szinte élni sem. Viszont ennek a kurzusnak nem a szegénységről való diskurálás a feladata. Beszéljünk tehát azokról, akik alapvetően rendelkeznek számítógéppel, Internettel, legalább heti szinten, valamilyen intézményben.

Azt hiszem, nem a technika megléte a legnagyobb probléma. Hanem az értő felhasználás! 

Egész héten igyekeztem hangot adni ennek a véleményemnek. Ismerek nagyon szegény családokat, akik alig tudnak megélni, de a gyerekek minden nap tele posztolják a facebook falamat! És ismerem például anyukámat, aki jó körülmények között él, értelmiségi, mégis, nyomtatni alig képes a laptopján!

A kompetenciák, attitűdök, felhasználói alapismeretek oktatása legyen a cél! 

Ahogy próbáltam érzékeltetni, a skála nagyon széles. Nem szabad azt hinnünk, csak a szegény, kevésbé tanult családok gyerekeinek problémája a rossz Internethasználat! Ha szeretnénk felzárkóztatni, akkor a Digitális világ esetében felzárkóztatásra kényszerül idős, fiatal, szegény, gazdag, bárki! Ez megfoghatatlan közönséget jelent. Ami pedig egyet jelent a lehetetlennel! Se pénz, de idő, se szakember nincs arra, hogy minden típusú embert betanítson. Megoldást két dolog jelenthet. Önkéntes alapon szerveződő oktató tanfolyamok, illetve az intézményes, iskolai oktatás keretein belül történő nevelési tevékenység újragondolása (kifejezetten informatikai szempontból gondolok erre, most!). 

Hasonló dolog történt a mobiltelefonnal. Azt sem feltétlenül értő módon használja a többség, csak mivel kevesebb rajta az opció, és igazán megmaradt egyfajta öncélú felhasználásnál, így nagyjából senkit nem érdekel, ki mire, hogyan használja. 

Az internet (okostelefonon, bármin), már más kérdés. Azt oktatni kell!

Itt jegyzem meg az okostelefonnal kapcsolatban, hogy várható tőle egyfajta felzárkózási lehetőség, technikai felszereltség tekintetében! Tehát már ez sem akadály, újra csak mi derül ki: az attitűd hiányozhat!

Többen a csoporttagok közül teljes joggal kritizálták azokat, akik naivnak tűnve, óvatlan felhasználóként léteznek a digitális világban. Én is ilyen, naiv, óvatlan felhasználó vagyok. Olyannyira, hogy még a témahét keretében sem voltam hajlandó egyetlen komoly, oktató jellegű írást elolvasni a veszélyekről, védekezési lehetőségekről. Egyáltalán nem érdekel!

Belém kódolták, hogy nézzek szét, mielőtt lelépek a járdáról, hogy este sötétben nagyon féljek hazamenni, és hasonlók. Azt viszont senki nem kódolta belém, hogy e-mailektől, játékoktól, linkektől féljek. 

Azt hiszem, akinek ez az attitűdje úgy amúgy is hiányos, annak 5-10 év nem elég, hogy óvatosságra nevelődjön.

Annak a csoporttársamnak is teljesen igaza volt, aki felhívta a figyelmét a hitetlenkedőknek, "normális" ember nem néz az Interneten oktató videókat! Még a programokhoz készített segítő videókat, leírásokat sem olvasom el, nem hogy arról szóló anyagot, milyen leveleket ne nyissak meg!

Szerintem ez azért is lehet, mert az Internetezés nem kapcsolódik össze a fejünkben a tanulással. Tehát bármi ami oktat, az unalmas. Itt is!

Kérdés, hogy ez rossz-e? Azért kérdés, mert a SeconLife-ban is Kristóf Zsolt tanárunk annak örült a legjobban amikor a tesztírást játéknak neveztem. Tehát az internet is egy játék, amibe nem fér bele komoly, valós veszély. Szerintem sokak fejében ez így élhet... Nyilván addig, amíg egyszer nem veszik el a "fél élete" egy vírus miatt! Visszatérve, azért nem biztos, hogy ez baj, mert pillanatokon belül meg fogjuk tanulni, és érteni, hogy az Internet remek lehetőség a játékos tanulásra, tehát kár lenne ezt az érzetünket kiölni. 

Annyiban hozott nekem újat ez a hét, hogy a szükséges kompetenciák közé beemelte az óvatosság kompetenciáját. Tehát ha tolltartóról beszélünk, márpedig ez esetben is beszélhetünk, akkor abban legyen írástudás, műveltség, aktivitás, megosztás, eszköztár, no meg tehát veszély érzékelés.

Azt hiszem ez is egy igen tág tér. Már csak ha a veszélyforrások széles skáláját vesszük figyelembe. Arról nem is beszélve, hogy én, póri halandó hogyan védekezhetnék olyan veszélyek ellen, amik ellen még az FBI sem tud? :) Bocsánat, muszáj volt egyszer leírnom, hogy FBI!!! :) Olyan drámai ide, nem? :)

Ha a veszélyekre gondolunk, a legveszélyeztetettebbek a gyerekek. Érdekes, hogy 2010-ben még 9 évesen kezdtek önállóan számítógépezni a gyerekek, ez pár éven belül kiterjed az 5-6! éves korosztályra. Örömmel olvastam, hogy csak? minden 10. gyermeknek vannak pornográfiával kapcsolatos tapasztalatai az Interneten, ahogy a EU Kids Online II A magyarországi kutatás eredményei-ből kiderül. 

Ez az érték jónak számít a kutatásban. Nem tudom, milyen viszonylatban lehet ezt jónak nevezni... Ahhoz képest, hogy egyébként, az utcán ennél több gyermeket ér rossz élmény? Vagy ahhoz képest, hogy egyébként mennyi pornográf tartalom található meg? 

Most jutott eszembe, a veszélyek kapcsán, hogy nekem például még az online vásárlás olyan ijesztő, idegen dolog. Eltekintve attól, hogy a terméket mennyire ismerhetem meg monitoron keresztül, az, hogy megadjam a bankszámlaszámomat, esetleg lakcímemet, számomra bizarr! Furcsa, hiszen kártyás fizetéskor eszembe se jut, hogy az adott üzlet használhatja, feltörheti a kódomat, online vásárlásnál viszont azonnal. 

Úgy vagyok vele, hogy soha nem lehet tudni, annyi rosszat hallani, miért pont ezt ne törhetnék fel?! 

Végül csak eljutottam az Internet adta veszélyek tárgyalásáig, pedig nem állt szándékomban. Írás közben viszont arra jutottam, ez is egy oktatandó kompetencia kellene, hogy legyen! Mármint a védekezés képessége. Kifejezetten furcsa számomra, hogy a digitális tolltartónk, vagy a szükséges kompetenciáinkról szóló hetekben, hogy hogy nem került elő a védekezéssel kapcsolatos tudás, ismeret hiánya és szükségessége?!