Info. és média tudomány a 21. században 2.1

Karl Manheim szerint a közös élmény határoz meg egy nemzedéket. Kulcsár Zsolt XYZ generációs modellje szerint pedig az Y-ok népes táborát gyarapítom. Közös élmény? Lássuk csak:

Ti is emlékeztek apukátok gépére, amin még csak DOS volt és annyit lehetett látni, hogy Apukám idegeskedi, és minden erejét bevetve, koncentrációját teljes mértékben maximalizálva igyekszik a megfelelő parancsokat megadni annak a szerencsétlen gépnek?! Aztán az is meg van, amikor Flopin kellett bevinni a „számtek” házi feladatot a tanárnak? Őszinte leszek, a többiek már vígan készen voltak a dologgal, legyőzték a Logo (emlékeztek? Az a kis teknős, aminek parancsokat lehetett adni) összes rejtelmeit, és pontosan tudták hol, hogyan fognak Flopit szerezni, rámásolni, bevinni. Én teljesen lemaradtam, azt se tudtam miről van szó, de végül is megoldódott. Majd jöttek az újdonságok, apukám teljesen meg volt döbbenve, hogy micsoda fejlődés megy végbe a számítástechnikában, közölte a Win98nál, hogy ez a csúcs! Innen nincs tovább, és minek is!? J

A többi meg már majdnem jelen kor (MSN, játékok, …)

Tehát mi lennénk az Y generáció. Érdekes, hogy bár nővérem is Y generációs, 3 évvel idősebbként, nálam is kevesebbet ért a számítógéphez. Egész egyszerűen „nem állt rá az agya”. Talán ezt jelenti számtalan írásban, amivel találkoztam az, hogy az internet gyors terjedése, fejlődése sokkal több társadalmi réteget fog szülni, mint amit eddig megszokhattunk. Különbség lesz azok között, akik bár ugyan akkor találkoztak az internettel, mégis, másképpen élik azt meg. Van, aki számára logikus, világos rendszer (Főleg manapság, amikor már kevesebb a rendszerhiba). Van, aki számára viszont egy szükséges rossz, valami, amivel csak a gond van, de ha még boldogul is vele, nincs türelme a számtalan lehetőséget, opciót végigböngészni. Márpedig a számítógép és internet erről szól. Minél több lehetőség egy helyen. Magamat valahová a csipegetők és szörfözők közé sorolnám, nagyon eltér, hogy miben vagyok magabiztos, milyen tekintetben használom tudatosan az internetet és milyen tekintetben vagyok csipegető, tehát a vakvilágban bolyongó.

Érdekes egyébként, hogy a 2000es születésű húgom, aki bőven a Z generáció tagja már, valóban számítógép mellett nőtt fel, látta a kezünkben, sőt, régóta ott van mellette minden nap a laptopunk, amit bármikor használhat, mindenféle szankciók nélkül. Neki ugyanis soha semmilyen szabályozásban nem volt része. Nem tudom, hogy még csak az életkora miatt van-e így, vagy ez valami egyéb tényen alapul, de nem számít tudatos internet felhasználónak. Nem jut eszébe, hogy valaminek a neten nézzen utána, sőt, a Facebook-ját is olyan „amatőr” módon használja. Pedig látja tőlünk, hogy a neten „minden” fent van, mégis, nem nevezhető függőnek. Filmet viszont tölt le, rengeteg vírussal megtűzdelve. J (újra olvasva ide szúrnám, hogy ezt is tanítani kell nekik, bár ez biztos mindenkinek nyilvánvaló, de szóval attól, hogy valaki Z, tehát bennszülött, nem lesz tudatos felhasználó, az sem garantált, hogy megosztó lesz, és hogy magától késztetést fog érezni blog írásra vagy Wikipédián való információ megosztásra).

Nagyon örültem, hogy szóba került, újraértelmeződik a tudás fogalma. Az internetre ugyanis, nem tananyagszerű ismeretek kerülnek fel, akár tartalmilag, akár formailag nézzük azokat. Nem hiszem, hogy ez baj. Talán többen emlékeznek, de anno, iskolás korunkban is, emlékszem, a legérdekesebb könyv soha nem az irodalom, vagy matematika tankönyv volt, hanem az a bizonyos Mi Micsoda? könyv, amely mindenféle témában megjelent, érdekes képekkel, információkkal kiegészítve. Azt mindenki imádta, sőt! Emlékszem, azt még a könyvtárból is tömegesen kölcsönöztük ki! A Tudás Fája sorozatról ne is beszéljünk. Hány gyerek polcán roskadt ott az egész sorozat? Sokakén, úgy tudom. Az sem véletlen. Ilyenkor kicsit tudok örülni a piacgazdaságnak. Annak legalább van pénze és motivációja, hogy felmérje az igényeket, és kiszolgálja azokat. Sőt, versenyt hirdet a tankönyvekkel szemben, amire ha jól tudom, meg is lett a válasz, húgom könyveit elnézve van javulás, megjelentek a színek és ábrák! (lesarkítva). A lényeg tehát az, hogy ez is egy jó pontja az internetnek. a választás lehetősége soha nem baj, ez pedig egy választás, hogy a gyerek honnan szeretne tanulni, és nem kell összeomlani, ha az internetet választja.

Érdekes volt számomra az a rész, ami a hiperaktivitásról, info. falásról szólt. Vajon a minőség rovására megy, ha egyszerre több felé figyelünk? Baj, ha benyomásokat igénylünk? Szerintem mindenki egyéni felelőssége, hogy megtalálja az arany középutat az életében, és tudjon kikapcsolni, megnyugodni. Nem értem viszont, hogy az oktatás miért nem lovagolja ezt meg? Az a baja mindenkinek, hogy kevés az óraszám, sok az anyag, kevés az idő, sok a problémás, időigényes gyerek, alig lehet haladni. Hát tessék, használjuk ki a gyerekekben rejlő lehetőségeket, és terheljük le őket minden irányból!

Ahogy ez a kurzus is működik. Bent vagyunk az órán, aki akarja, otthonról hallgatja, de ez most mindegy. Tehát egy alkalom itt, a héten, további két alkalom amikor blogot írok, további számtalan alkalom, amikor kommentelek, twittelek. Na és mi történt? A többiek, akik nem vették ki a részüket, kezdik rosszul érezni magukat, kezdik úgy érezni, le vannak maradva. Persze itt meg volt adva a lehetőség, hogy kimaradjanak a buliból. Egy osztálymunkában mi történhetne? Tanulunk az órán, majd tanulunk SL-ban, közben elvégzünk feladatokat távoktatási környezetben, és csoportmunkában kommentelünk a Facebookon. Hogy elképzelésem szerint mi történne? Csoport alakulna, összetartozás élmény alakulna, felzárkózási igény alakulna a lemaradóktól, többszörös anyagfeldolgozás által tanulás alakulna, mit mondjak még… Érdekes példa az a némettanár, aki óra közben twittelt a diákokkal. Hosszas értekezés bontakozott ki e kapcsán a csoportban. Miért ne? Miért ne lehetne a gyereket terhelni? Hány írás szólt már arról, hogy se fizikailag, se szellemileg nem vagyunk leterhelve. Akkor minek azon siránkozni, hogy információfalók lettünk, amikor épp az a baj, hogy kevés idő áll rendelkezésre, túl sok info. leadásához. Hát adják le! Csak több csatorna igénybevételével, és meglátjuk, mi történik! Elhangzott még, hogy türelmetlenebbek a mai Z-k, illetve, hogy nem bírják a monotóniát. Ezzel csak annak a tanárnak, vagy oktató programnak gyűlhet meg a baja, amelyik monoton. Hát úgy kell neki, ne legyen monoton. örömmel látom, hogy ilyen kutatások, írások állnak már rendelkezésünkre, úgy érzem, már a mi Y generációnk is igényt tartott volna valami hasonlóra, de mindegy, a Z-knek már remélem jó leszJ Rájuk lesz szabva az oktatás talán.

Na, aztán az óra végén került szóba ez a társadalmi kérdés. Hogy akkor most milyen rétegek, hogyan, mi alapján fognak kirajzolódni. Különösen érdekes, pláne, hogy elsősorban úgy láttam, ezzel foglalkoznak a kezdetleges írások is: a netokraták: Úgy vettem ki, őket próbálják a hozzáértők először meghatározni, aztán tőlük indulhatunk lefelé, esetleg fölfelé. Hogy kik ők, a netokraták? Van, aki szerint egész egyszerűen az arisztokrácia, vagyis a mai elit. Kik a mai elit? Amúgy. Szóval ők lennének. De nem ilyen egyszerű ez azért, hiszen lehet valaki anyagilag, gazdaságilag elit, és ha az internetnél tartunk, lehet a felhasználói képessége alapján elit. Tehát lehet az netokrata, aki ebből él, mindennapi felhasználó, és munkáját tekintve web 2.0-ás feladatokat lát el, de az is lehet netokrata, aki munkájától teljesen függetlenül minősíthető web2-esnek. Azok azonban, akik munkáltatva web2esek, tehát bérmunkások, nem netokraták. Így valóban, egy új réteg ez, azok, akik vállalkozásuk, előbbre jutásuk érdekében, akár gazdasági, akár társadalmi elismertségük érdekében képzik magukat és számítanak web2-esnek. Kérdés számomra, hogy hol húzódik a határ? Mert van, aki árasztja, hogy ő web2es, modern, haladó, igazi európai (bár ezt a fogalmat talán már kevesellhetjük is, itt a nagy globalizáció kellős közepén, hiszen talán pont az internet kapcsán már igazán nincsenek olyan határok és helytálló meghatározások, mint hogy ki európai és ki nem.) Azért mertem ebbe ilyen mértékig belemélyedni, mivel ismereteim szerint még nagyon kutatások sem születtek az ügyben, tehát a fogalom még nyitott, nem stabilizált. Ide fűzve, szeretném megemlíteni azokat, akik arculatot csinálnak maguknak az interneten. Könnyen előfordulhat, hogy a nézettség által, reklámokra szert téve, meg is él belől egy idő után. Talán ők lesznek az abszolút netokraták?

Zárásképp néhány vicces történet arról a drága „bébi-bumm” generációról, vagyis a szüleinkről. Apukám és anyukám között 8 év korkülönbség van. Apukám munkájából adódóan kezdett számítógépen dolgozni, még az őskorban, a téglatelefonok korábanJ Anyukám ellenben gyógytornász, nem vált sürgetővé a számítógép használat elsajátítása számára. Apukám szegény végig járta a szg. fejlődés összes lépcsőjét, minden akadályt leküzdve, most igazán sokat tud, bár nem tudok róla, hogy annak ellenére, hogy napi 14-16 órákat ül előtte, különösebben megosztóvá vált volna. Amellett, hogy mivel multinál van, így a videó, telefon és egyéb konferenciák (melyekről az első órákon volt szó) teljesen ismerősek számára. Na de drága anyukámnak viszont! az idő előre haladtával vállalkozói papírja lett, és ezzel egy időben, már az okát sem tudom miért, elvégzett egy számítógépes tanfolyamot. Akkor úgy tűnt, többet tud mindannyiunknál. Hogy mi a helyzet most? Örülünk, ha a gépet be tudja kapcsolni! Elvittem szerelőhöz a laptopját, visszakerülve, a szerelő, legjobb szándéktól vezérelve lecserélte a WinXP-t Ultimate-re, amitől szegény anyukám sokkot kap nap, mint nap! A „nyomtatás” menüt sem találja. A levelezését, Outlook Expresst (erről végképp ne mondjunk semmit, lebeszélhetetlen) meg se tudja nyitni, 400 olvasatlan levele vanJ Mind emellett, ő az a családtag, aki hetente tart előadást, az általa felvett videókról, amiket vágni is tud!!!!! J

A lényeg csak annyi, hogy két ember, egy korból, az egyik használja, a másik tanfolyamot végzett, az egyik használja a munkában, a másik is! Mégis, 100 fényévnyi távolság van köztük. Talán a mai, Z generációban is lesznek, akár ekkora különbségek is!?